Felhagyott szilárd hulladéklerakó rekultivációjáról

     



 REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás jászberényiés Dél-hevesi kistérségében lévő 32 település felhagyott szilárd hulladéklerakójának rekultivációja

című projekt előkészítő szakaszáról 

 

A Jászság és Dél-Heves kistérség területén 2000-től a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás oldja meg a hulladék (szemét) kezelését (szállítás, ártalmatlanítás). A Társulásnak a hulladékkezelés megoldása mellett további feladatai is vannak. Ezek közé tartozik, hogy a működési területén lévő települések felhagyott, már nem működő hulladéklerakóinak rekultivációját (szennyezett, elpusztult természeti táj helyreállítása) meg kell valósítania saját (a társult önkormányzatok önerejéből) vagy pályázati pénzből.A Társulás 2007-ben pályázatot nyújtott be a „Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP)” kiírt „KEOP - 2.3.0. A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése” című kiírásra. A pályázat nyert.A pályázat 2 fordulóból, azaz 2 szakaszból áll:-        I. forduló: előkészítő szakasz-        II. forduló: megvalósítási szakaszA Társulás az I. fordulóra (előkészítő szakasz) adta be a pályázatát, mely nyert, így a felhagyott hulladéklerakók rekultivációjának előkészítő munkálataira támogatást kaptunk.Az előkészítő munkálatok a következő fázisból állnak:

  • Meglévő települési bezárt hulladéklerakók rekultivációs tervinek felülvizsgálata, ahol kell, annak áttervezése
  • A bezárt hulladéklerakók területéről lőszermentesítési szakvélemény elkészítése
  • A bezárt hulladéklerakók területéről régészeti szakvélemény elkészítése
  • Részletes megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés elkészítése
  • Egyéb tanulmányok(talajmechanikai, növényesítési, stb…) elkészítése
  • Második fordulóra való közbeszerzési csomag elkészítése, összeállítása
  • Második fordulóra (megvalósítási szakasz) való pályázati anyag összeállítása, beadása

A rekultiváció előkészítő munkálatainak befejezéseként lesz beadva a fizikai munkálatok elvégzésére újbóli pályázat (II. forduló), mely sikeres szereplése esetén a bezárt hulladéklerakók rekultivációja 32 településen kezdődhet el.

Ennek tervezett ideje: 2010 április-2012 április.A REGIO-KOM Térségi

Kommunális Szolgáltató Társulást alkotó – és így a rekultivációval érintett – települések a következők: Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor, Átány, Boconád, Erdőteleki, Erk, Hevesi, Hevesvezekény, Kömlő, Pély, Tarnabod, Tarnaörs, Tarnaszentmiklós, Tarnazsadány, Tenk, Tiszanána, Visznek, Zaránk. (Jászivány település tagja a Társulásnak, de nincs felhagyott hulladéklerakója, ezért nem vesz részt a projektben)

 

 

A projekt előkészítő szakaszának költsége 69.804.050 Ft, melyből a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás önerőként 11.866.689 Ft-ot vállalt magára.Jászárokszállás is tagja a Társulásnak, így a felhagyott szeméttelep felszámolása és a szennyezett, elpusztult természeti táj helyreállítása az Önök településen is meg fog valósulni várhatóan 2010-2011 között, sikeres II. fordulós pályázat esetén, amelyért most dolgozunk.Fontos tényező a rekultiváció előkészületi szakaszában a lakossági hozzáállás kérdésköre is.

Azon tény mellett, hogy a lakosság a felhagyott hulladéklerakók rekultivációját teljes mértékben támogatja, jelentős az is, hogy a felhagyott hulladéklerakó területére esetenként illegálisan hulladékot vittek ki helyi illetve szomszédos település lakói. Ez azonban Jászárokszállás település pályázatban való részvételét veszélyeztetheti, mivel a nem felhagyott hulladéklerakók rekultivációját nem támogatja a pályázat.Amennyiben Önnek – mint képviselőnek – a saját településén lévő hulladéklerakó rekultivációjával kapcsolatban kérdése, véleménye vagy javaslata fogalmazódott meg, kérjük azt juttassa el a keop2301f0003@citromail.hu e-mail címre, vagy levélben a következő címre: RÉGIO-KOM Társulás„Rekultiváció”JászapátiVelemi E. út 2.5130 

A munkálatok állásáról információ az Önök településének honlapjáról (www.jaszarokszallas.hu, www.jaszago.hu) vagy a www.jaszapati.hu internetes oldalról szerezhető.

Jászsági és Dél-hevesi társult településeken felhagyott kommunális hulladéklerakók rekultivációjának megvalósítását megalapozó program

A rekultivációs tervek már meglévő „A” változata JÁSZÁROKSZÁLLÁS
 

Rekultiválandó szeméttelep

Állandó lakosszám

8172 fő
Érintett terület
  • helyrajzi száma
  • mérete
 0170/5 14,6353 ha
Rekultiváció módja, tervezett elképzelések Kommunális hulladék összerendezése, tömörítése , lefedés agyagréteggel, termőföld takarás, füvesítésTalajvíz monitoring rendszer kiépítése
 
         
Főbb műszaki jellemzők- JÁSZÁROKSZÁLLÁS 
Ssz. A rekultivációs munkafázis megnevezése
1. Terepszint fölötti, elszórt  hulladék összeszedése, tolása, teregetése
2. Gaztalanítás, szántás, területrendezés
3. Övárok tisztítása, helyreállítása
4. Agyaggödörben lévő és maradó hulladék átforgatása, rendezése, tömörítése helyben
5. Agyagszigetelés beépítése (k £ 10-9 m/s; Trr = 90-95 %,~40 km-es beszállítással, 2×25 cm vtg-ban), tömörítésselagyag lezáró fog(BENTOFIX szigetelőréteggel-egyenértékű megoldás)
6. Szivárgóléc terítése (30x30 cm homokos kavics,~25 km-es beszállítással)
7. Egy.-tt lapburkolat elhelyezés a szivárgóléc rézsűre kicsatlakozásánál
8. Geotextíl borítás (300 g/m2) a szivárgólécalatt és fölött, agyagréteg alatt
9. 50 cm vtg. termőföld terítése, tömörítésetelepülésen kiszoruló anyagból 5-15 km szállítással
10. Gyepesítés
11. Talajvízfigyelő kút kialakítása (teljes mélység 5,50 m)
12. Figyelmeztető táblák kihelyezése
13. Földgát építése
14. Régészeti szakfelügyelet

 Ennek a tervnek a felülvizsgálata esetleges áttervezése folyik jelen pillanatban, mivel a hatályos, környezetvédelmi törvények változtak a terv elkészítése óta.  

Jászapáti, 2008. október 29.

Szabó Lajos sk           Urbán Csaba sk                                                     elnök                             projekt műszaki munkatársa 


2008-11-06 09:56


Vissza